Nem mese ez mégsem - Gross Arnold

Az oldalsávban olvasható egykori szakdolgozatom is.

Még mindig az Avatar

Mert ma ismét megnéztem.
Igen, tele van sztereotípiákkal. Mivel sztereotípiákban élünk. Semmi olyat nem tudunk kitalálni, ami ne létezne. Újat teremteni nem tudunk. A gravitációt se mi alkottuk, csak felismertünk egy a természetben már létező törvényszerűséget.
Írni, filmre venni, festeni... szóval ábrázolni is csak azt tudjuk, amit magunk körül és magunkban látunk. Legfeljebb az ábrázolás módja lehet sokszínű, ezt nevezzük mi teremtésnek.
Különben is, hiába írjuk, festjük, ábrázoljuk mindig ugyanazt, szembesítjük magunkat magunkkal, láthatóan mégse tanulunk a látottakból, hallottakból. Mert ha tanulnánk, nem követnénk el újra és újra ugyanazokat a hibákat.
Tehát jogos az ismétlés, hátha egyszer mégis változik valami. Egyesekben biztosan.

"Szépen ölsz. Készen vagy."

Az Avatar-ban egy Navi beavatás során hangzott el. Nekem a film legszebb mondata.
Ha a természettel összhangban, az élet iránti alázattal létező nép táplálékszerzés céljából vagy harc során kiolt egy életet, és tiszta szívvel bocsánatot kér annak szellemétől, rituálisan útjára kíséri azt, nos ez valóban ölés, de úgy vélem, nem gyilkosság.
Egy ilyen nép minden iránt alázattal viseltetik. Mi pedig semmi iránt.

Avatar

Egy másik blogban elmélkedtek arról, hogy akkor ez most lebutított epigonja-e a valódi mítoszoknak, érdemes-e megnézni, vagy sem?

Véleményem szerint minden az emberekről, nagyobb léptékben pedig az emberiségről szól, és mindig az adott kor, kultúra nyelvén. Ahogy a Biblia vagy Stephen King horror-történetei, a kelta mondák vagy Grimm meséi, épp úgy Zeffirelli Napfivér Holdnővére, Tarantino Becsetelen brigantik-ja, A Csillagok Háborúja és az Avatar is. Olvasni is, látni is tudni kell.
Mind ezekre, vagy egy-egy részletükre fókuszál: útkeresés, a bennünk dúló démoni erők, ostobaság, hatalomvágy, tekintélyelvűség, féltékenység és irigység, a néhol mégis felbukkanó autonóm gondolkodás, felelősségérzet, no meg a bennünk álmodó angyal álmai. Narrációk rólunk.
Vagy az a baj, hogy lehet tudni, mi lesz egy történet végkifejlete? Akkor is tudhatjuk, ha ismerjük az emberi természetet, mely végső soron mindig ugyanazt a dramaturgiát eredményezi. Figyeljük csak meg a történelmünket, vagy a kapcsolatainkat.
Nekem jól esnek, felemelnek azok a mesék, melyek szembesítenek, és mégis reményt adnak. A három dimenziót is élveztem. És szeretnék a Navik között élni, egy olyan madár-jószágon repülni! Ehelyett be kell érnem avval, hogy néhányszor még megnézem ezt az igényesen elkészített filmet.